Barátnőm kisfia háromhónaposan magától elhagyta az egyik éjszakai szopizást. Innentől már látszik a fény az alagút végén: előbb-utóbb szépen kitolja a másikat is hajnalra, és onnantól átalussza az éjszakát.
Ez a kérdés tapasztalataim szerint minden kisbabás anyukát erősen foglalkoztat. Természetesen engem is, hiszen Benedek már négyhónapos, de még nem mutat semmilyen hajlandóságot, hogy felhagyjon a két éjszakai szopizásával.
Első kisfiamnál meglehetősen ambivalens tapasztalatokat szereztem a témában. Barnus az a típus volt, aki háromhónapos koráig órákig üvöltött esténként, és sehogy sem lehetett megnyugatni tartósan. Hasfájós - mondták rá a szokásos diagnózist. Vagy csak érzékenyebb, és nehezebben szokja a kinti világot, ki tudhatja biztosan? Mindenesetre ebben az időszakban 11 óra előtt nem nagyon lehetett letenni, sőt, alkalmanként akár éjfélig, egyig is kínlódtunk vele. Cserébe viszont aludt 6-7 órát egyben, akár reggel 8-ig is!
Háromhónapos kora után fokozatosan egyre kevesebbet sírt, egyre hamarabb, egyre könnyebben elaludt, viszont egyre korábban kelt hajnalban. Négyhónapos korában már kétszer ébredt az éjszaka folyamán. Hozzáteszem, hogy nagyjából erre az időszakra állt be végre a tejtermelésem is rendesen, és végre ő is elkezdett rendesen gyarapodni. Gondolom, ez az éjszakai szoptatásnak volt köszönhető! Sajnos a fordított sorrend azt eredményezte, hogy esze ágában sem volt magától felhagyni ezzel a szokásával!
Hathónapos korában, mikor elkezdődtek az egyéb problémák - fogzás, mozgásfejlődés, szeparációs szorongás - volt olyan időszak, hogy óránként felébredt. A nyugisabb időszakokban is minimum kétszer-háromszor. Mivel kezdettől külön szobában aludt, az szóba sem kerül, hogy magam mellé vegyem az ágyba, hiszen még annyit se tudtam volna aludni tőle, mint egyébként. Hajnalban próbálkoztam párszor átvinni magamhoz, de ez sem segített. Kilenchónapos korára már teljesen kész voltam, nemcsak a kialvatlanságtól, hanem a kiszámíthatatlanságtól is. Sose tudtam, hogy van-e értelme lefeküdnöm este 10-kor, ha egy óra múlva kelhetek fel, és ha visszafeküdtem éjjel, fogalmam sem volt, mennyit alhatok egyhuzamban. Ez persze rányomta a bélyegét az alvásminőségemre is, iszonyú nehezen tudtam csak elaludni.
Úgyhogy nem maradt más, le kellett szoktatnunk az éjszakai szopizásról. Ebben Vida Ági könyve segített, amelyben az apás módszerről olvastam. Azaz, hogy éjjel apa megy be a kicsihez, ő nyugatja, vigasztalja, és próbálja visszaaltatni, aki egy idő múlva így megtanulja, hogy nem érdemes felkelni, hiszen úgysincs szopi. Az első pár nap kemény volt. Egy éjjel minimum kétszer másfél órát kellett a férjemnek küzdenie vele. Aztán fokozatosan egyre jobb lett a helyzet, és tízhónapos korára végre az én fiam is átaludta az éjszakát!
