A hosszú hétvége egyik délutánján alkalmunk nyílt Gáborral teljesen spontán beülni egy moziba, és lesz ami lesz alapon megnézni egy filmet, amit éppen akkor és ott vetítettek. Nagyon is jól választottunk, úgy gondolom.

A mindentudók cinkosságával és együttérzésével ültük végig Rémi Bezançon francia rendező drámáját, majd egy órán keresztül beszélgettünk róla a parkban néhány sör társaságában. Rögtön az volt az első gondolatom, hogy ezt az összes gyerekvállalás előtt álló, vagy akár csak tervező párnak kötelezővé kéne tenni. Annyira igaz, és annyira őszinte, amennyire csak egy tabukat elsöprő művészfilm tud lenni. Persze ajánlom kisgyermekes családoknak is -hiszen az ő esetükben még elég közeli az élmény ahhoz, hogy megkönnyebbülve nyugtázzák: mi ezt már túléltük.

Mert itt tényleg túlélésről van szó. Egyrészt túl kell élni a hétköznapokat. A kapcsolatunk, az életünk, mi magunk gyökeres megváltozását, a mindezzel együtt járó érzéseket, gyötrelmeket, a kívülről oly gyakran érkező, mégoly jószándékú kritikát, a kétségbeesést, hogy tényleg ennyire bénák vagyunk?! Aztán, amikor már úgy érezzük, hogy rosszabb nem lehet, na akkor jön a nihil. Voltam valaki, és most senki vagyok. Éppen valakivé válok, de hogy ez a valaki pontosan milyen is lesz, mik lesznek a vágyai, a céljai, hogyan fog érezni, gondolkodni, mit akar majd az élettől, az még homályos. Először az kezd derengeni szépen lassan, hogy mit nem akarok. Hogy mit nem választok, hogy kikkel nem azonosulok, merre nem tartok. Aztán idővel, szépen lassan, ebből az egészből kibontakozik valamiféle út, ami végre járhatónak tűnik.

Ahogy olvasgattam a kritikákat, arra jutottam, hogy simán megnéztem volna azok alapján is a filmet. Egész jól megragadják a lényeget, és nem a lehúzásra mennek rá. Különösen az egyik ragadott meg, abban is egy mondat: őszintén mer beszélni olyan dolgokról, melyeket leginkább az általános eufemizmus csillogó máza vesz körül. Mi is ez a máz? Hogy az anyaság, a gyerekvállalás a legszebb dolog a világon. Hogy ez maga az igazi boldogság. Ezt látod általában a filmekben, ezt sulykolják a reklámokban, és ha a szűk környezetedben körülnézel, akkor is azt tapasztalod, hogy a friss anyák többsége valamilyen mindentudó, földöntúli mosollyal az arcán tologatja a babakocsit.  De hogy ez a tudás miről szól a valóságban, arról általában nem beszélnek még egymás közt sem.

Mert boldognak kell lenned, hiszen anya vagy. Aztán hogy mindezzel a valóságban hogyan birkózol meg, az általában senkit sem érdekel...