Igaz, decemberig kihúztuk. Igaz, a helyzet nem súlyos, de a kórság ismét itt a nyakunkon. Eljött a takony, köhögés, kötőhártya-gyulladás kora.
A legszomorúbb, hogy úgy látszik, hiába, hogy alig szoptatok már, az immunrendszerem romokban. Itt szipogom tele a zsebkendőimet, cseppentgetem a szememet és nagyokat herákolok. A doki meg is mondta, amikor csodálkozva kérdeztem, hogy tényleg kötőhártya-gyulladása van Bendinek és nekem is: „a gyerekek és a gyengék betegsége.” Köszi, szóval tápos vagyok.
Ez a tény cseppet sem vigasztal. Persze amikor tegnap délben lementünk egy kicsit levegőzni, és összetalálkoztam az egyik szomszéd házban lakó háromgyerekes anyukával, azért kicsit megnyugodtam. Ő azt mesélte, hogy négy hete most van lenn először a kicsivel. Négy hétig mind a három gyerek otthon volt, és valamennyi betegségen átmentek. Hörghurut, kötőhártya-gyulladás, hányás-fosás. Na, ehhez képest egy szavam se lehet. Barnus csak egy hétig volt itthon, szerencsére nem is volt rosszul igazán, csak a szokásos nátha és köhögés kínozta.
Mindenesetre azért elgondolkodom, hogy még hány évig lesz az a jelszavunk, hogy „Csak a telet húzzuk ki valahogy!”? Mert ilyen állapotban megmondom őszintén se a hóember-építés, se a korcsolyázás, se a síelés, se a szánkózás, de még a Vörösmarty-téren sétálgatás és forralt-borozás lehetősége sem tölt el kellő mértékben vágyakozó tettrekészséggel. Pedig mindezeket tervbe vettem erre a télre! Egyáltalán nem úgy képzeltem, hogy majd itt ülünk a szobában, körülöttünk hegyekben állnak a taknyos zsepik, meleg mézes-citromos teát szürcsölgetünk és meredten bámuljuk Tom és Jerry legújabb kalandjait a tévé képernyőjén. Közben meg igyekszünk Benedeket mindenféle lehetetlen helyzetből kiszabadítani illetve bizonyos felfedező tevékenységektől eltántorítani.
Azt szeretném, ha mindannyian egészségesen, energikusan, vidáman vennék részt izgalmasabbnál izgalmasabb családi programokon. Most, hogy Benedek már nem olyan kicsi (mint tavaly ilyenkor), lehetne jönni-menni, családot, barátokat látogatni, programozni. Csak az a feltételes mód ne lenne…
Nem tudom, mit tehetnék még? Nyomatom nekik – és persze magamnak is – a C-vitamint, a Béres-cseppet hónapok óta. Talán ennek köszönhetjük, hogy eddig elkerültek minket a betegségek. Na de én már hallottam olyat, aki találkozott olyannal, akinek az ismerősének a gyerekei egész télen nem voltak betegek! Valóság vagy fikció? Városi legenda? Nem is igazán érdekel. A lényeg, hogy én ezt akarom. Azt akarom, hogy egészségesek legyünk egész télen! Hogy még csak egy kóbor nátha se kezdje ki az immunrendszerünket. Hogy még a legvadabb influenza-járvány idején is elkerüljön minket a fertőzés! Miért is lenne törvényszerű, hogy egy kisgyerekes családban valaki mindig beteg? Én ebben nem hiszek! Ez csak belemagyarázás, meg persze a kedélyek nyugtatása: ne aggódj, tök normális, hogy betegek a gyerekek, ez mindenhol így van, ahol bölcsisek/ovisak.
Hát nem igaz, nincs mindenhol így! Most már csak az van hátra, hogy felderítsem, hogyan lehetne ezen változatni? Mit kellene még megtennem azért, hogy javuljon a helyzet? Ha esetleg van valakinek valami tuti tippje, szívesen fogadom. Hiszen igaz a mondás: az egészség nem minden, de minden semmi egészség nélkül!
