Egy ideje erősen foglalkoztat a költözés gondolata. Nézegetem különféle kertes házak, lakások hirdetéseit Budapesten és környékén, mindenkit, mindenhol kifaggatok, hol jó lakni. Valahogy mégsem érzem az ellenállhatatlan kényszert, hogy elhagyjam a megszokott kis fészkünket.
Aztán a minap jó mélyen magamba néztem. Megpróbáltam rájönni, hogy tulajdonképpen mi is az, ami miatt úgy érzem, hogy a lakásunk már nem felel meg az elképzeléseinknek. Lassan öt éve, hogy itt lakunk, és ez alatt az idő alatt elég sok minden változott. Gábor vállalkozó lett, sokat dolgozik itthonról, született két gyermekünk. Az akkori életvitelünknek megfelelően, stílusosan kialakított kis életterünk bizony helyenként szűknek bizonyul. Holott hatvan négyzetméter nem is olyan kevés. Lelki füleimmel hallom anyám hangját, amint azt hangoztatja, hogy „mi bezzeg ötven négyzetméteren laktunk három gyerekkel!”. Igaz, csak alig több mint egy évig, mert már épült a családi házunk, ahová nemsokára beköltöztünk.
Emlékszem, nem is olyan régen még borzasztóan fontosnak éreztem, hogy legyen egy külön hálószobánk, ami csak a miénk Gáborral. Hatalmas franciaággyal, dizájnos kiegészítőkkel, függönyökkel, ágytakaróval, párnákkal. Stílus, hangulat, nyugalom, intimitás. Igazán szép szobát sikerült kialakítani. Sajnos, manapság inkább csak a terhét érzem annak, hogy nap, mint nap szépen letakarjam az ágyneműt, a csodás lila ágytakarónkkal, és elrendezzem rajta a párnákat. Úgysem látja senki. A nap nagy részében kihasználatlanul áll tizenkét négyzetméternyi értékes hely. Igaz, stílusosan, hangulatosan.
A hatalmas franciaágy manapság javarészt csak alvási célokat szolgál. És mivel alvásból is elég kevés jut mostanság, az idő nagy részében csak dölyfösen terpeszkedik majd kétméteres szélességében, blokkolva a kijáratot a teraszra. Hát igen, annak idején vállaltuk azt is, hogy nem lehet rendesen kinyitni a teraszajtót, csak élével lehet rajta kislisszolni – ez ma már ostobaságnak tűnik.
Egy szó, mint száz, a lakásunk a jelenlegi elrendezésében nem éppen tökéletes. Mitévők legyünk? Költözzünk? Vagy maradjuk és alakítsunk? Természetesen máris van átalakítási elképzelésem – minimális munkával és költséggel egy sor problémát meg lehetne oldani. Átmenetileg. Mert persze előbb-utóbb mindenhogyan szűknek fogjuk érezni a teret. De azt hiszem nem mindegy, hogy az elkövetkező három évben, amit még itt szándékozunk tölteni, milyen érzésekkel éljük a mindennapokat. Talán tényleg érdemes pár dolgot megfontolni.
Persze vannak olyan adottságok, amiken semmilyen átalakítással nem tudunk változtatni. Hogy harmadik emelet, hogy kicsi a lift, hogy rengeteget kell cuccolni, ha vásárolunk, vagy elutazunk. Ezért az is megfordult a fejünkben, hogy elcseréljük a lakást egy nagyobbra, ugyanitt a lakótelepen. Egyetlen típus jöhet szóba: magasföldszinti, hetvenöt négyzetméteres téglalakás. Ami ugyan szobaszámban nem jelentene előrelépést, viszont jóval tágasabb terek, élhetőbb környezet lenne az eredmény. Kérdés, hogy lehet-e ilyet elérhető áron találni? Érdemes-e erre áldozni, vagy inkább gyűjtsünk tovább, hogy később kertes házba költözhessünk? Akarunk-e egyáltalán kertes házba költözni? Kellenek-e nekünk az ezzel járó plusz terhek és kötelességek? Jó kérdés. NEM TUDOM!
