Olyan, mintha egy gyorsvonaton ülnék, és robognék az éjszakában egy távoli, ismeretlen, izgalmas cél felé. Ha kinézek az ablakon, fények villannak fel, melyekben olyan dolgokat látok, amelyeket eddig észre sem vettem.
Minden nap egy új felismerés. Kétórás tekerés a Duna-partra, főzés, teregetés, vagy babakocsi-tolás, mindegy. Csak tevékenység legyen, lehetőleg olyan, ami fizikailag igénybe vesz. És közben agyalás ezerrel. Ugyanaz az agyalás, amit alig néhány hónapja még kórosnak véltem, és amit valamilyen intenzív gondolkodást igénylő munkával szerettem volna leállítani. Szerencsére, ezúttal nem sikerült.
Valahogy minden úgy alakult, hogy ne jöjjenek úgy össze a dolgok, ahogy szerettem volna. Álmaimban folyamatos, produktív munkát végzek, szorgalmasan építem a pénzügyi tanácsadói karrieremet, a helyzetemben maximálisan vállalható heti elemzés-számmal. Az itthon töltött időben pedig, míg a gyerekek alszanak, lázas kreativitással dolgozom saját internetes vállalkozásomon, amelyet természetesen több szálon futtatok.
A valóság ehhez képest meglehetősen sivár. Azon az egyetlen napon, amikor elemezhetnék, tuti, hogy pont senki nem ér rá. Ha valakivel össze is jön egy-egy találkozó, az vagy Kukutyinban lakik, vagy nem éppen nyitott semmilyen pénzügyi megoldásra. Az internetes vállalkozás építgetése kimerül abban, hogy havonta írok néhány blogbejegyzést, olvasom a rengeteg hírlevelet, és néha felnézek a facebookra.
Úgy érzem, mintha mázsás súlyok húznának vissza. Néha elkap egy-egy lendület, pikk-pakk elintézek néhány dolgot, belelkesedek, és azt gondolom, na végre beindult valami! Aztán másnap, amikor fel kéne emelnem a telefont, inkább gyorsan elmosogatok, vagy kiteregetek, vagy elpakolom az edényeket a szárítóról. Őrület. Miért történik ez velem? Hogyan tudnám legyőzni magam?
Az a baj, hogy ez nem fog menni puszta elhatározásból. A sok agyalás közben rájöttem valamire. Lehet, hogy a felszínen úgy tűnik, van egy problémám, amire keresem a megoldást. Aztán, ahogy sorra megválaszolom az önmagamnak feltett kérdéseket, rájövök, hogy minden, mindennel összefügg. Felvillannak emlékek, helyzetek, emberek, akik egykor mondtak, vagy tettek valamit, amit akkor félresöpörtem. Most meg, mint egy óriás puzzle egy darabkája, minden ilyen esemény a helyére kerül.
A kép sajnos még távolról sem teljes, de már jól körvonalazódik a lényeg. Lassan minden részlet a helyére kerül, és akkor...
