Nagyjából két évvel ezelőtt, Barnus egyéves kora táján döbbentem rá arra, hogy hiába koptattam majd húsz éven keresztül az iskolapadot, hiába van két diplomám és három nyelvvizsgám is, iszonyatosan keveset tudok!
Vicces felismerés, mondhatom! Valahogy úgy voltam sokáig, hogy én fasza csaj vagyok. Általános iskolában kitűnő tanuló, nagy néha csúszott be egy-egy négyes rajzból vagy tesiből. Sikerrel felvételiztem egy akkoriban (1991!!! bakker, de rég volt) különlegesnek és nagyon elitnek számító kéttannyelvű idegenforgalmi szakközépiskolába, ahová közel ezer jelentkező közül vettek fel mindössze harminchatot! Teljes joggal éreztem magam okosnak, ügyesnek, sikeresnek. A középiskola végig a teljesítményről, a versengésről szólt, hiszen alapvető elvárás volt velünk, eminensekkel szemben, hogy egyetemen vagy főiskolán folytassuk tanulmányainkat. Be is jutottam a Külker Főiskola nemzetközi kommunkáció szakára, ami akkoriban szintén teljesítménynek számított, hiszen a maximum elérhető 120 pontból legalább 115 volt a felvételi követelmény. Persze nekem úgyis 120 pontom volt a kitűnő érettségimmel és a két felsőfokú szakmai nyelvvizsgámmal. Itt már kicsit nagyobb volt a tét, hiszen jó eredményekkel akkoriban nemcsak állami, hanem köztársasági ösztöndíjat is kaphatott az ember. A harmadik évben én is köztársasági ösztöndíjas lettem. Majd jeles államvizsga és védés után kezemben volt az első diplomám.
Az első csalódás talán akkor ért, amikor rádöbbentem, hogy minden előzetes várakozásom ellenére nem menedzserként fogok tudni elhelyezkedni - micsoda szó ez az elhelyezkedés, brrr, kiráz tőle ma már a hideg is. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán. Akkoriban még azt hittem, hogy egy jó állás egy jó cégnél a csúcs. A többkörös interjúk, assesment centerek, egyéb finomságok akkor még csak olyan cégeknél voltak divatban, mint a Procter&Gamble. Na én itt végigcsináltam az összes interjút, minden megmérettetést, és a legvégén, egy hétvégi business case study rendezvényen estem ki a mezőnyből. Sose értettem, hogy miért. Legalábbis azt nem, hogy ha az összes körön túljutottam, akkor mi volt az, ami itt, ezen a hétvégén kiderült rólam, és ami miatt nem kerülhettem be a Procterhez? Persze ezt ma már nem bánom, de akkor nehezen jutottam túl rajta.
Végül egy biztosító-társaságnál, másfél év múlva pedig egy jogi kiadó marketingeseként kezdtem el dolgozni. Közben megcsináltam a Pécsi Közgázon a kiegésztő képzést, így okleveles marketing szakközgazdász lettem. Mire idáig eljutottam, egy év kihagyással közel húsz éve tanultam. Úgy éreztem, hogy most már aztán borzasztó okos vagyok, pláne marketingből, úgyhogy elég is lesz a tanulásból. Persze tanultam én a gyakorlatban azért elég sokat, meg néha egy-egy tanfolyam is becsúszott, amelyekre a cégem küldött el, de igazi érdeklődésből, fejlesztési céllal nem álltam neki semminek.
A legnagyobb fordulatot az életemben az jelentette, amikor hat évvel ezelőtt feladtam az alkalmazotti létet és jutalékos rendszerben, értékesítési területen kezdtem el dolgozni. Na itt aztán kőkeményen kellett a marketinget alkalmazni! Nem a kotleres elméleti rizsát persze, hanem azt, amit az ember csak tapasztalatból tud megtanulni: hogy hogyan lehet valamit eladni, és hogyan lehet ebből megélni. Rengeteg érdekes emberrel találkoztam, nagyon sok jó beszélgetésem volt, és javarészt ennek is köszönhetem a felismerést, hogy hiában a sok képzés, mennyire keveset tudok. Két éve még úgy gondoltam, egy újabb diploma lesz a megoldás, ma már ezt másképp látom. Az a baj a felsőoktatással, hogy egy csomó töltelék-tantárgyat lenyomnak az ember torkán, és nem tudom célzottan csak azt tanulni, ami tényleg érdekel.
Soha ilyen nem fordult még elő velem, de talán ez a fejlődésem egy következő állomása: három teljesített szemeszter után abbahagytam a sulit, amit pusztán hobbiból, érdeklődésből kezdtem el. Elgondolkodtam, hogy mire is volt jó ez az egész? Mert azt tudom, hogy jó volt, nem véletlenül álltam neki. Előszöris, végre valami olyasmit tanultam, ami "csak" érdekelt, és amiből nem akartam később úgymond profitálni. Másrészt rájöttem, hogy még van agyam a tanuláshoz, és két gyerek mellett is képes vagyok időt szakítani rá. Amire viszont szintén rájöttem, hogy nincs túl sok értelme diplomát szerezni egy olyan területen, amin úgysem fogok sohase dolgozni. Bőven elég, ha elolvasom azokat a könyveket, amelyek valóban érdekelnek, és emellett gyakorlatias tudást szerzek különböző tanfolyamokon.
