Ez a tél soha nem ér véget! Na jó, ez azért túlzás, csak nyilván kicsit már besokalltam így március elején. Az viszont tuti, hogy ez életem eddigi leghosszabb tele.
Minden nap ugyanaz. Ha ki akarom tenni a lábam, akkor előszöris magamra kell venni egy halom cuccot. Nem árt jó alaposan felöltözni, hiszen a babakocsi tologatása még plussz öt fokban is elég kellemetlen tud lenni trikó, bundás csizma és meleg sál nélkül. Majd Benedek öltöztetése következik, aki egy önérzetes fiúcsecsemőhöz méltóan természetesen végigüvölti a hercehurca nagy részét. Egészen addig, amíg ki nem lépünk az utcára, meg nem érinti arcocskáját a friss téli levegő, és el nem kezd vele kellemesen ringatózni a babakocsi. Na de eddig eljutni, az kész rémálom.
Én nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én baromira nehezen viselem a babasírást. Nem tudom, mások hogyan tudják alkalmazni a direkt sírnihagyós módszert, én még azalatt a pár perc alatt is totál kikészülök, amíg kénytelen vagyok elviselni a sírását, mert csizmát, kabátot húzni még én sem tudok fél kézzel, miközben a másikban drága kisfiamat ringatom. Pedig becsszóra, szinte mindent megtanultam már egy kézzel elvégezni a főzéstől a sminkelésen át a takarításig.
Végre az utcán, sírás abbahagy, anya megnyugszik. Kérdés, hogy mennyi az idő? Fél négy. Akkor most sprinteljek gyorsan a bölcsibe, rángassam ki Barnabást, öltöztessem fel villámgyorsan, hogy mikor - kb. félóra múlva - Benedek megébred, ismét a szabad levegőn ringatózzunk, vagy várjam meg a megébredést, abban bízva, hogy kb. 10 perc alatt jó mélyen visszaalszik? Előbbi esetben tényleg sprintelni kell, utóbbi esetben azt kockáztatom, hogy a látszólagos mélyen alvás azonnali ébrenlétbe csap át, amint betesszük a lábunkat az átadóba. Akkor viszont nincs mese, újabb felvonás: Benedek levetkőztet - persze üvöltés garantált - bevisz gondozónőknek, majd Barnabás felöltöztet, majd Benedek újra felöltöztet - természetesen újabb üvöltözés közepette, ha netán közben megnyugodott volna. Őrület a köbön, minden hétköznap.
Na de végre hétvége van, apa itthon, együtt indulunk családi programra, jaj de jó - gondolom én, egyszeri anyuka -, hogy nem nekem kell egyedül megküzdenem a két gyerek öltözetésével. Ebéd megfőzve, kiporszívózva, Benedek pont felébredt, hát akkor öltözzünk gyorsan és indulás! Nem akarok elindulniiiiii - ezt persze Barnus sivítja apja elől menekülve, míg én a kicsit próbálom gyorsan megszoptatni. Győzködés, alkudozás, fenyegetés - minden hiába. Barnus szokás szerint ellenkezik. Na majd én - nyomom férjem kezébe Benedeket. Erre persze már rögtön hajlandó öltözni, viszont csak az apjával.
Lényeg a lényeg: háromnegyed óra alatt sikerül nagy nehezen elindulni. Pedig hétköznaponként, egyedül, két gyerekkel is kb. húsz perc alatt teljesíteni tudom általában a feladatot. És még nekem mondja valaki, hogy a nők készülődnek lassan!
