Lassan tíz hónapja nyomom az éjszakai műszakot Benedekkel, melybe időnként Barnus is bekapcsolódik. Azóta egyszer sem pihentem ki magam normálisan, és azt is egy kezemen meg tudom számolni, amikor sikerült három órát egyben átaludni.
A helyzet nemhogy javulna, olykor úgy tűnik, rosszabbodik. Abban bíztam, hogy miután hazaérünk a nyaralásból, pár nap, esetleg egy hét alatt normalizálódik a helyzet, és maximum egy ébredéssel kell megküzdenem. Ehhez képest drága kisfiam sokszor már éjfél körül riadót fúj. Valamilyen bámulatos, veleszületett érzékkel tudják belőni, hogy mikor szeretnénk végre lefeküdni. Na, akkor tuti, hogy valamelyik rákezd.
Persze a gyakoribb az, hogy Benedek felsír. Normális esetben egy kis simogatással, cumival pikk-pakk vissza lehet altatni. Máskor Barnus rohan át hozzánk visítva, hogy szúnyog van a szobában. Ekkor jön a nagy szúnyogvadászat á lá apuci. Esetleg szomjas, vagy pisilnie kell, de a legtutibb az, amikor a szúnyogriasztás után visszafektetem, betakargatom, megnyugtatom, majd én is visszamászom az ágyba, eltelik tíz perc, már éppen kezdenék elbóbiskolni, mire megjelenik újfent, hogy pisilnie kell. Igen, természetesen megkérdeztem az előző alkalommal, hogy kell-e neki, és akkor bezzeg nem kellett. Nos, ez a futam rosszabb esetben eltart vagy félóráig. Mondjuk fél egykor már újra nyugi van, ismét próbálok elszenderedni. Csakhogy, fülem a pályán, és minden apró neszre, minden moccanásra azt hiszem, hogy na, most felébred valamelyik. Ez megy másfél óra hosszat, na jó, lehet, hogy a végén éppen kezdem elveszíteni a fonalat, amikor Benedek megint felsír.
Kettő körül már nem szoktam próbálkozni semmivel, egyből cicit kap, és így negyedóra alatt le is zavarom az egészet. Ezután már én is könnyen beájulok, igyekszem gyorsan sokat aludni a következő ébresztő előtt, ami rosszabb esetben hajnal felé, optimálisan már reggel esedékes. Kevésbé szerencsés alkalmakkor még időközben Barnus is újra előad valamilyen műsort, esetleg kitalálja, hogy ő inkább a mi ágyunkban szeretne aludni, és ha sikerül is visszapaterolnom a sajátjába, akkor meg ragaszkodik hozzá, hogy felkapcsoljam a kisvillanyt.
Néhány hetente pedig megrendezésre kerül a Benedek-nagyjelenet. Ez általában órákig tartó küzdelmet jelent annak érdekében, hogy visszaaltassuk a porontyot. Mivel éjszaka általában csak egyszer szoktam szoptatni, ha kettő előtt felébred, mindig megpróbáljuk egyéb módszerekkel elcsitítani. Az esetek nagy részében sikerül is, ha mégse, akkor végül persze kap cicit. A legutolsó előadása viszont eléggé kiakasztott. Fél tizenkettőkor ébredt, Gábor ment, hogy visszaaltassa. Ez már kapásból nem tetszett neki, pillanatok alatt üvölteni kezdett. Ez eltartott pár percig, amíg előkerült a cumi. Akkor átmenetileg kicsit lenyugodott, majd kezdte elölről a hisztit. Egy idő után úgy bepörgött, hogy csapkodta magát a rácsokhoz, szabályosan elvetődött az ágyban, mintha valami oltári nagy baja lenne. Ekkor már én is átmentem, kivettem, hogy hátha kézben megnyugszik. Szinte nem is tudtam tartani, úgy feszítette rúgta magát ki a kezemből. Mindez persze tök hangos volt, úgyhogy kivittük a nappaliba, felkapcsoltuk a villanyt, benyomtuk a tévét, hogy kizökkentsük ebből az állapotából. Hasztalan. Végül letettem a szőnyegre. Visítva, rúgkapálva hányta-vetette magát előre-hátra. Rá sem ismertem a saját gyerekemre, szabályos dührohamot kapott. Ha ezt csinálja kilenc hónaposan, mi lesz majd kétéves korában?!
Végül sikerült kicsit lenyugtatni, de hiába vittem vissza az ágyába, elaludni nem bírt. A vége az lett, hogy egy órakor megszoptattam. Úgy tűnt, csak ezt akarta elérni, mivel ezután rögtön elaludt, és fél hétig a hangját sem hallottuk.
Most abban reménykedem, hogy igaz a hír, miszerint a babák többsége tízhónapos kora körül magától felhagy az éjjeli ébredésekkel. Hátha Bendi is megokosodik a témában. Ha meg mégse, akkor jön a nagy leszoktatás projekt. Szurkoljatok, nagyon rám férne végre egy kiadós alvás!
