Most mintha minden egy irányba mutatna. Mintha mindenhonnan csak megerősítést kapnék, hogy jó úton járok. Mintha az elmúlt egy év összes agyalása egyetlen közös végcélban egyesülne.
Vajon létezik olyan élet, amelyben a különböző tevékenységeket nem egymástól függetlenül végzem, hanem azok valahogy kiegészítik egymást? Létezik olyan, hogy a hobbim a munkám, és a munkám a hobbim? Hogy munka címén azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek? Hogy mindezt ráadásul úgy érhetem el, hogy nem kell megalkudnom, és nem kényszerülök választásra család és hivatás között?
Lehetséges az, hogy otthonról dolgozhatok anélkül, hogy papucsban, pizsamában, kócosan kortyolgatnám délben a kávémat a monitorra meredve?
Most úgy érzem: Igen! Mindez lehetséges! És meg is fogom valósítani!
Már egy ideje sejtem, hogy valójában mivel szeretnék foglalkozni. Egy ideje tudom, hogy valami olyasmi az én hivatásom, amivel segíthetek az embereknek. Akár csak azzal, hogy meghallgatom őket, vagy, hogy felteszem nekik a megfelelő kérdéseket. Hogy kiönthetik a szívüket, elmondhatják azt, amit még sosem mondtak el senkinek. Régóta érdekel a pszichológia, és mondták is már páran, hogy miért nem tanulok pszichológusnak. Azért harmincnégy évesen, két kisgyerekkel nem biztos, hogy rögtön belevágnék egy minimum öt évig tartó egyetemi képzésbe. De nem zárom ki örökre a lehetőségét. Majd talán egyszer, később.
Persze lehetnék életvezetési tanácsadó, ami manapság egy meglehetősen trendi képzés. Őszintén szólva, egy időben fontolgattam is a dolgot. Aztán rájöttem, hogy attól, hogy elvégzek egy féléves tanfolyamot, még nem fogom tudni a tutit. Attól még nem kezdenek el özönleni hozzám a kétségbeesett, csak az én tanácsaimra áhítozó ügyfelek. Ha csak magamból indulok ki, én is azoknak a szakértőknek a könyveit, cikkeit olvasom el, akik hosszú évek óta az adott témával foglalkoznak.
Aztán belefáradtam a sok agyalásba itthon, és úgy döntöttem, heti egyszer ismét készítek interjúkat a Whoiswho számára. Arra gondoltam, ha nem is fogok rögtön megvilágosodni, némi inspirációt kaphatok az ügyfeleimtől. Másrészt meg egy kicsit ez is pszichológusi munka. Sokszor olyan mély és meghitt beszélgetéseket folytatok az ügyfeleimmel, mintha nem egy húszsoros, távirati stílusban készülő biográfia lenne a cél, hanem egy komplett életrajzi kötet.
Rögtön az első ügyfelemnél rájöttem valami nagyon fontos dologra. Felismertem, hogy egész eddig rossz úton jártam! Eszközt kerestem ahhoz, hogy közel kerüljek az emberekhez, de nem a megfelelő irányban keresgéltem. Most találtam egy új irányt, és hiszek benne, hogy ez már a helyes út lesz. A konkrét megvalósítás persze még hátra van, de a lényeg, hogy vége elindultam!
