Hol lakik az apa a gyerek lelkében? - kérdezi F. Várkonyi Zsuzsa egyik cikkében, mely Alkér Orsolya blogjában jelent meg néhány nappal ezelőtt.
Ahogy arról már egyik előző bejegyzésemben is szó volt, a fiúk számára különösen fontos az apai minta. Viszont azzal nem értek egyet, hogy a gyerekeknek feltétlenül súlyos lelki sérüléseket kell elszenvedniük, ha apa nélkül kénytelenek felnőni. Számos egyéb lehetőség adódik, hogy fiaink megfelelő férfi-mintákkal tudjanak azonosulni. Éppen mostanában olvastam dr. Ranschburg Jenő egyik könyvében, hogy ilyen esetben komoly szerepe lehet egy nagypapának! Napjaink nagyszülői már nem bottal járó, idős, múlton rágódó "öregek", hanem legtöbbször dolgozó, aktív társadalmi és szabadidős tevékenységet folytató, nevelő, jellemformáló szereplői gyermekeink életének.
Másrészről az anya hozzáállása, elhivatottsága is nagyon fontos. Ha nem azon kesereg, hogy miért alakult így az élete függetlenül attól, hogy ő hagyott el, vagy őt hagyták el, hanem a problémák megoldására fókuszál, valószínűleg sokkal kevésbé sérülnek gyermekei. Biztos nagyon nehéz egyedül felnevelni akár egy, akár több gyermeket. Nem is szeretném soha megtudni, hogy vajon sikerülhet-e egy nőnek ilyen esetben minden fronton helytállnia.
Szerencsére látok magam körül pozitív példákat. Olyan anyákat, akik egyedülálló szülőként is képesek önbizalommal teli, egészséges lelkivilágú fiúkat felnevelni, miközben ők maguk is kiegyensúlyozott, teljes életet élnek. Részükről ez kétségtelenül még több áldozattal, lemondással jár, mintha az apával együtt nevelnék őket. De szemmel láthatóan megéri!
Ilyen témák kapcsán mindig eszembe jut egy ismerősöm sommás kinyilatkoztatása néhány évvel ezelőttről: egy anya elsősorban magának szüli a gyermekeit. Valóban így van ez? Muszáj gyerekvállalás előtt belegondolnunk, hogy mi lesz, ha egyedül maradunk, hogy fogjuk őket felnevelni? Muszáj ez alapján belőni, hogy maximum hány gyereket szülhetünk?
