Elsősorban anya, másodsorban háziasszony, feleség, munkaerő. Ahogy körülnézek, egy mai nő számára általában erről szól az élet: fejvesztve rohanás, kapkodás, váltogatás a különböző, egyenként is majd teljes ember kívánó szerepei között.
Legkésőbb reggel hatkor ébresztő, ha időben el akarja készíteni a gyerekek tízóraiját, esetleg még gyorsan ki kéne vasalni az aznapi blúzát. Majd következik a huzavona a gyerekekkel, hogy méltóztassanak végre felkelni, felöltözni, elindulni. Rohanás a bölcsibe, oviba, suliba, majd onnan tovább a munkahelyre. Ott egész nap megfelelés – na jó, azért akadnak olyan melóhelyek is, ahol viszonylag nyugisan el lehet lenni napi nyolc órát, de borítékolom, a nagy átlag nem ilyen. Délután kezdődik elölről az őrület: kölkök összeszedése, esetleg egy kis bevásárlással megspékelve, hazaérkezés valamikor estefelé. És akkor még össze kéne ütni valamit vacsorára, esetleg elmosogatni, vagy éppen megint csurig van a szennyes. Nemsokára viszont indul a vacsora-fürdés-alvás projekt a gyerekekkel, és mire mindegyik édesen szuszog az ágyacskájában, szegény anya valószínűleg nem azon kezd el morfondírozni, hogy a gyors zuhanyozás után vajon melyik szexis hálóingjében lejtsen sztriptízt imádott férjecskéjének.
És pont itt a bibi. Mert a sok-sok szerepnek való megfelelési kényszer hatására pont a lényeg veszik el. Pont arra nem marad se idő, se energia, ami két embert leginkább összetart. Az intimitásra, az együttlétre. Egy jó beszélgetésre, egy összebújásra. Szeretkezésre. Ez is csak úgy működik már, ha jó előre betervezi az ember. A spontaneitásnak lőttek. Egy óvodás és egy csecsemő mellett egészen biztosan.
Ha éppen kedv, idő és energia is lenne, akkor tutira történik valami teljesen szokatlan, váratlan esemény, ami meghiúsítja a dolgokat. Például az, hogy az ovis végighányja az estét és a fél éjszakát. És azzal még egy kiéhezett macsó férj is egyetért, hogy két hányásfelsikálás között nem túl nyerő ötlet összehozni egy gyors numerát.
Másik gyakori akadályozó tényező a porontyoktól begyűjtött vírustenyészet garázdálkodása. Ősztől tavaszig biztos, hogy havi minimum egy hét takonykór, köhögés, torokfájás súlyosbítja a helyzetet. Elképzelem, amint a szexéhes szülők bedugult orral, felváltva jókat herákolva gyűrik a lepedőt…. Brrrr, kösz nem! Akkor már inkább maradjunk a minőségnél a mennyiség helyett.
Különben meg, hogy teljesen őszinte legyek, nekem ez a nap utolsó projektjeként „nyomjunk még egy gyors numerát este” módi sose jött be. Pechemre a spontán akciók híve vagyok – lennék – ami, mint említettem volt, két gyerekkel sajnos nem kivitelezhető. Ha esetleg sorban állna itt néhány nagymama, akiknek lepasszolhatnánk hétvégenként a srácokat, az talán segítene. Addig meg marad a remény, hogy talán akad egy-egy takony-, hányás- és hisztimentes, egymásra kattanós, romantikus este.
