Az élet fiúkkal

Nem kenyerem a panaszkodás, ha megkérdezik, hogy vagyok, általában nem kezdem el sorolni a különféle aktuális nyavalyáimat amolyan jó magyar szokás szerint. Igyekszem mindennek a jó oldalát nézni – bármilyen hihetetlen, mindig meg lehet találni -, és sokszor gondolok arra is, hogy minek is panaszkodnék, hiszen léteznek olyan emberek, akik olyan problémákkal küzdenek, melyekhez képest az enyéim csak apró kellemetlenségnek tűnnek.

Lassan egy bernáthegyi megirigyelhetné a lábamon növő bundát, és napok óta csak lófarokkal, a hajamat takaró fejpánttal merek kilépni az utcára. Három napja gyereknap van, programot programra halmozunk, mégsem látom az elégedettség hálás mosolyát kisfiam arcán.

Annyi minden összejött az elmúlt két hétben – Barnus betegsége, Benedek kórházba kerülése, majd a hányós betegség végigvonulása a családon – hogy elkezdtem azon gondolkodni, vajon miért jutott ki mostanában ennyire a rosszból? Mit kell nekem ebből megtanulnom?

Esküszöm, már meg sem merem nyitni a képek mappát a számítógépen. Biztos, hogy előbb-utóbb rákattintok néhány olyan fotóra, amelyek láttán összeszorul a szívem.

Harmadik éve, minden május közepén megtámadja Barnust valami vírus. Először csak ő volt beteg, tavaly az egész család, idén Benedekkel a kórházban kötöttünk ki.

Anya és apa arcukon boldog mosollyal terelgetik porontyaikat gyerekprogramról gyerekprogramra. Fáradhatatlan szeretettel és törődéssel válaszolnak az ötszázadik miértre is, és rezzenéstelen nyugalommal fogadják kislurkóik fárasztó éjszakai műsorszámait is.

Borzasztóan elfoglalt vezérigazgató, akinek maximum negyedórája van, hogy az életpályájáról beszélgessünk, szétszórt gyermekpszichológus, akihez ötpercenként rontanak be a kollégák valamilyen problémával. Mi a közös bennük?

Emlékszem még azokra az időkre, amikor sóhernek tartottam azokat az ismerőseimet, akik heti egy nagybevásárlás alkalmával előre megtervezték, mit fognak főzni a következő héten. Amikor úgy gondoltam, nem normális az, aki minden nyári keresetét félreteszi, hogy a főiskoláról kikerülve lakást vehessen magának. Nemhogy követendőnek nem tartottam a példájukat, egyenesen riasztott a céltudatottságnak és tervszerűségnek ez a számomra unalmas monotonitása.

Annyit panaszkodtam már a nemalvós éjszakákról, így éppen itt az ideje, hogy egy pozitív hírt osszak meg a témában: Benedek Anyák napjára virradóra hajnali négyig aludt egyhuzamban! 

Nagyjából két évvel ezelőtt, Barnus egyéves kora táján döbbentem rá arra, hogy hiába koptattam majd húsz éven keresztül az iskolapadot, hiába van két diplomám és három nyelvvizsgám is, iszonyatosan keveset tudok!